Interjú

Holics László tanár úr, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának legendás tanára nyolcvanéves. Nem mindennapos, hogy a Tanár úr még az előző tanévben is tanított. Holics tanár úr fizikatanár, mégpedig olyan, akit diákjai, hallgatói az egyetemen és kollégái is szívesen látnak maguk között. Egykori tanítványa, Tasnádi Péter, aki ma az ELTE tanára így fogalmaz köszöntőjében: Éveid száma sehogyan sem illik a Rólad alkotott képhez (lásd fotó), s hogy magad sem akarod hinni, azt mutatja, hogy legutóbbi találkozásunkkor azt mondtad, „hát én már sajnos közelebb vagyok a hetvenhez, mint a hatvanhoz”. Úgy gondolom, szakmai kiválósága mellett megnyerő személyisége is közrejátszott abban, hogy tanítványai hada szerette meg a fizikát, és sokan közülük annyira, hogy maguk is fizikussá, fizikatanárrá váltak. A tudomány és a technika terén sikeres lett, többek között Barcza Szabolcs csillagász, Bojár Gábor fizikus, Csermely Péter biokémikus, Kiss Ádám fizikus, Mezei Ferenc fizikus, Pretsch Ernő kémikus, Sain Ildikó matematikus, Szegő Károly fizikus és Tél Tamás fizikus.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|