Információk
Az Országgyűlés 2011. december 19-én elfogadta a Hoffmann Rózsa vezette Oktatási Államtitkárság által kidolgozott köznevelési törvényt és a szakképzésről szóló törvényt. (Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a köznevelési törvényt, amely már meg is jelent a Magyar Közlönyben.) A képviselők – éjjel három óra előtt néhány perccel – név szerinti szavazáson 252 igen szavazattal, 62 nem ellenében hagyták jóvá a kormány, korábban több ponton módosított javaslatát. Az A lemaradókat az úgynevezett Hídprogram segíti.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.