Információk
– A magyarság megmaradásának alapja a házasság tisztelete és a gyermekvállalás ösztönzése – hangsúlyozta a Családlánc alakuló kongresszusán az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Asztalosné Zupcsán Erika. A most megalakult új szervezet a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Szövetsége (NOE), illetve a minisztérium együttműködésével valósult meg.
Megkülönböztetett jelentőségűnek nevezte a Család lánc létrejöttét Répás Zsuzsanna is. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár nyomatékosította, hogy a kisközösségek között legfontosabb a család. Mint hangsúlyozta, egy család életében számos krízis történhet, ahogyan egy nemzeti közösség történetében is. Ezeket a problémákat szükséges megoldani, leküzdeni ahhoz, hogy fennmaradhassunk. – Óriási reménnyel fordulunk ezért a kezdeményezés felé – fogalmazott. La tor cai Csaba azt emelte ki, hogy az ember lényegét nem egyéni útja határozza meg, hanem a közösségben betöltött szerepe. Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor az egyén és a közösség megfelelő kohéziója is.
A nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár leszögezte, a családok, az emberek életét segítő szervezetek munkáját a kormányzat tudja törvényi keretbe
foglalni, a mindennapokban azonban a civil szervezeteknek kell és lehet dolgozniuk a közös célért. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke a „láthatatlan” munkások erőfeszítéseit köszönte meg, a Kárpát- medencei Családszervezetek Szövetsége vezetője pedig arról beszélt, fontos, hogy régiós szinten közelítsék egymáshoz a családok segítésével foglalkozó szervezetetek szakmai és anyagi színvonalát.
Forrás: kormany.hu
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.