Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 41. szám, 2012-12-14
2013. május 20., hétfő - Bernát, Felícia.
Információk

Százötven éves a Keresztény Magvető

2012-06-07 18:51:28
Az erdélyi unitárius szabadelvű teológiai irodalom központi folyóirata, a Keresztény Magvető első száma 1862-ben jelent meg. Kezdetben az unitárius egyház jövőjével, irodalmának megalapozásával foglalkozott a folyóirat, majd az egyház és a társadalom fokozatos egymásra találásával (kiadója ekkor az Unitárius Irodalmi Társaság volt), majd 1944 után huszonhét év szünet következett, s csak 1971- ben indulhatott újra a kiadvány. A legrégibb (150 éves) és máig megjelenő erdélyi magyar folyóirat az unitárius identitás, teológia és egyházi élet tükre volt, és ma is az. Emellett azonban párbeszédre törekszik a többi keresztény és szabadelvű egyházakkal, teológiákkal. Önazonosságának őrzése mellett a szellemi nyitottság egyik műhelye. A Keresztény Magvető teljes anyaga felkerült az internetre, amelyet május 17-én bensőséges ünnepség keretében mutatott be a sajtó képviselőinek Bálint Benczédi Ferenc püspök és Kovács Sándor főszerkesztő.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2012-06-08, 23. szám

Aktuális lapszám


Keresés


koznev
hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?




MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
keddenként 17-től 19 óráig
várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Fizetés nélküli szabadságra járó szabadság számítása, megváltása
Munkajogi kérdések
A levélíró pedagógus 2009-ben született gyermekével fizetés nélküli szabadságát tölti. Írásban jelezte a munkáltató felé, hogy a GYES-re való jogosultsága 2012. november 5. napján szűnik meg, amelyet követően ismét szeretne munkába állni.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 17-től 19 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: