Információk
Lengyelországi magánegyetemek - Míg a múlt rendszerben mindössze egy, a katolikus egyház fenntartásában működő nem állami egyetem létezett Lengyelországban, a kommunizmus bukása után gomba módra elszaporodtak a magánegyetemek, olyannyira, hogy ma már a lengyel diákok harmada (Európában a legtöbben, mintegy 630 ezer fiatal) tanul a közel 300 magánegyetemen. Ebben a képzési formában a diákoknak tandíjat kell fizetniük, míg az állami egyetemeken ingyenes az oktatás, ám mindkét felsőoktatási típusba járó diákoknak állami hitel áll rendelkezésükre. A magánegyetemek főleg olyan gyakorlati tantárgyakra koncentrálnak, mint a közgazdaság-, a menedzsment vagy a számítástechnikai tudományok. Előnyük, hogy gyorsabban reagálnak a munkaerő-piaci változásokra, mint a nagy, sokszor túlzottan bürokratikus állami egyetemek. A magánegyetemek emellett konkrét képet vázolnak fel az ide felvételiző diákoknak arról, hogy a diploma megszerzése után pontosan mivel foglalkozhatnak majd, milyen munkát vállalhatnak.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|