Információk
A Vocational Academy Alapítvány neve Magyarországon már nem csak az oktatásügyben dolgozók körében vált hírhedté, botrányos működését a sajtóból nyomon követhette az egész társadalom. Győr-Moson- Sopron és Veszprém megyében több tucatnyi iskola üzemeltetését vették át a fenntartó önkormányzatoktól, amelyek az iskolákkal együtt abban reménykedtek, hogy az alapítvány megmenti őket a bezárástól, és megvalósítja az ígért fejlesztéseket. Az alapítvány az állami normatívát felvette ugyan, ám néhány hónap után sem a közüzemi számlákat, sem a béreket nem fizette ki. A szabálytalanságokat ugyan szinte mindenhol jelezték, a hatóságok azonban meglepően elnézően reagáltak az alapítvány mulasztásaira, a jogerős bírósági döntés után pedig érdekes módon eltűnt minden pénz az alapítvány számláiról. Így történhetett meg, hogy az érintett pedagógusok a mai napig nem kapták meg összesen 100 millió forintnyi bérüket. A Köznevelés több ízben is beszámolt az alapítvány működéséről.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|