Információk
A Fővárosi Közgyűlés június 22-i határozatában döntött arról, hogy a sajátos nevelési igényű óvodások és iskolások kiegészítő támogatását felére csökkentik szeptembertől. A problémás gyerekekkel foglalkozó 17 alapítványi iskola, miután tudomást szerzett a döntésről, levélben fordult a főváros több illetékeséhez. Azután a közgyűlés elfogadott egy módosító javaslatot, amelyben kérik a főpolgármestert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy miként biztosítható az eddigi 40 ezer forintos havi normatíva, hiszen tavaszszal átvizsgálták az intézményeket, és azokat szakmai és gazdálkodási szempontból is rendben találták. Választ azóta sem kaptak az intézmények.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|