Információk
A következőkben egy olyan lehetőségre szeretnénk felhívni elsősorban az oktatásban érintettek figyelmét, melynek keretében az egyes intézmények egy-egy fiatal külföldi hallgató fogadásával, a tevékenységükbe való bekapcsolódásával fejleszthetik és tehetik sokszínűbbé az oktatást, és adhatnak egy különleges, egyedülálló élményt diákjaiknak – mindezt az AIESEC szervezetének közreműködésével. Az AIESEC nemzetközi, nonprofit hallgatói szervezetét teljes mértékben fiatalok vezetik, s ezzel – az ENSZ által is elismerten – a világon a legnagyobb a maga nemében.
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
|
|