Publicisztika

2008 – a két tanítási nyelvű oktatás éve

A két tanítási nyelvű iskolák ma már az egész országot behálózzák, így sok érdeklődő szülő és tanuló lakóhelyén vagy ahhoz közeli településen, végső soron kollégiumban juthat hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, amelyeket kizárólag ezek az iskolák nyújtanak.

Az OKM 2005/2006. évi adatai szerint 15 óvoda, 63 általános iskola, 94 középiskola jelezte éves statisztikai jelentésében, hogy két tanítási nyelvű nevelést-oktatást folytat. A 2006/2007. tanévi KIR-adatbázis – általam átvizsgált, az esetleges téves iskolai közléseket korrigálni remélt – adatai alapján úgy tűnik, hogy mintegy 25 ezer tanuló vesz részt ebben a programban az egész közoktatást alapul véve, s az iskolák száma talán 190 körül lehet.

Ha az iskola adatközlésében nincs túl sok hiba, akkor ez mintegy 8000 fővel több, mint öt évvel ezelőtt. A tendencia mindenesetre jól látszik, vagyis hogy minden célnyelv esetében létszámnövekedés tapasztalható (táblázat).

A jubileum kapcsán általában szokás a számvetés. Honnan indult és hova jutott az „ünnepelt”? Melyek az érdemei? Mi ma a helye és szerepe a közoktatásban? Ezekre a kérdésekre a két tanítási nyelvű iskolák esetében könnyű válaszolni. Nemcsak az intézmények száma nőtt ugyanis, hanem – nem utolsósorban az iskolák közötti közismert összetartásnak köszönhetően – sikerült a szakmai színvonalat évtizedek múltával is megőrizni, sőt a kor igényeihez igazítani.

Az egyéni, intézményi autonómiák értékes helyi pedagógiai megoldásokat hoznak, miközben tekintettel vannak azokra az alapvető pedagógiai törvényszerűségekre, amelyek minden két tanítási nyelvű iskolában érvényesülnek, pusztán abból kifolyólag, hogy a tanítás a tanulók anyanyelvén és egy idegen nyelven egyaránt folyik. Ez sajátos személyiségfejlesztést, nevelést és oktatást jelent. Ezzel a szolgáltatással ma csak a két tanítási nyelvű iskolák színesítik a magyar közoktatást.

S mivel a szülői, tanulói érdeklődés folyamatos, ezért minden bizonnyal még sokáig helyük lesz az iskolai kínálatban. Ma már nem könnyű állniuk a versenyt. Sok nem kétnyelvű iskolának is kiváló programja van. Ma már a legtöbb iskola tudja, hogy nem csak papíron kell bizonyítani a tanulóbarát szemléltet. A kétnyelvű iskolák a tanulóval való különleges bánásmódot két évtizede gyakorolják; ma már evidens, hogy a közoktatás más iskoláival azonos felvételi körülmények között kell várják tanítványaikat, de nem azonos kimenetitudás-szinten kell majd kibocsássák őket.

Nem lenne teljes a jubileumi kép, ha nem szólnánk a két tanítási nyelvű iskolák hatásáról általában a közoktatásra és különösen az idegennyelv-tanulásra. Az általános iskolák köréből indult a korai idegennyelv-oktatás terjedése, bizonyítva előnyeit ebben a korosztályban. A sokáig oly irigyelt nyelvi előkészítő évet a két tanítási nyelvű iskolák szakértőinek közreműködésével sikerült olyan, új funkciójú tartalmi és szerkezeti elemként meghatározni, amely valamennyi középiskola számára elérhető minőséget biztosíthat, de nem terheli túl az erre vállalkozó iskolákat a kötelező idegen nyelven tanítással.

A legtöbb NYEK-es osztály tanulói magyarul folytatják tovább tanulmányaikat. A jó idegennyelvtudás-alap azonban a középiskolai évek alatt továbbfejleszthető az úgynevezett tartalomalapú tanulással, mely mellett sokan érvelnek, mivel saját tapasztalataik alapján látják az idegen nyelv eszközjellegének előnyeit egy-egy történelem vagy földrajz tantárgyi részlet idegen nyelvű tanulása által.

Nem tagadható el, hogy 1987-ben a két tannyelvű gimnáziumokba való jelentkezéskor került be először a magyar közoktatásba a korlátozás nélküli szabad tanulói jelentkezés és a központi felvételi vizsga. A nem kívánatos szelekció elkerülése érdekében az általános iskolásokat kizárólag írásbeli (és kizárólag kompetenciamérés alapján született) eredményeiknek számítógépes rangsora alapján vették fel az első, a második vagy a sokadik jelentkezési helyen megjelölt két tanítási nyelvű iskolába.

Ez ma már általánosan így van, de akkor – nyugodtan állítható – példaértékű volt. Ennek kapcsán apró kuriózum volt a ma már ugyancsak általánosan alkalmazott leporellós formájú iskolai propagandafüzetke, amelyben képekkel illusztrálva ajánlották magukat az intézmények. Minden valószínűség szerint ezeknek az előzményeknek is köszönhetően a két tanítási nyelvű iskolák a hazai közoktatásban ritkán látható példát mutatnak ma is szakmai együttműködésből, s példát szolgáltatnak egyfajta európai gondolkodásra és a kooperációra is, nem utolsósorban a nyelvi és etnikai határok lebontásán keresztül.

A két tanítási nyelvű oktatásról szóló tudás pedig olyan tudományterületek gazdagításához járult hozzá, mint az alkalmazott nyelvészet vagy a neveléstudományok.
Persze nem hallgathatók el a problémák sem. Nem lenne teljes a kép, ha nem szólnánk arról, hogy az iskolák személyi és tárgyi feltételeiért folyamatos küzdelmet kellett folytatni az elmúlt évtizedekben, s kell még ma is. Hogy sokszor a pedagógusok és tanítványaik kreativitása segít a nehézségek leküzdésében. Hogy voltak/vannak időszakok, amikor ezeknek az iskoláknak a megítélésében, feltételeinek biztosításában, a tanulás támogatásában inkább munkáltak a felületes információk, az előítéletek, mint a tényleges helyzetismeret.

Ugyanakkor nem vitatható, hogy a két tanítási nyelvű oktatáshoz nyújtott állami és fenntartói támogatás az egyik legjobb befektetés, hiszen gyorsan és széles körben kamatoztatható tudástőkéhez juttatja a tanulókat. Az általános iskolákban nemritka a középfokú vagy ahhoz közeli nyelvtudás elérése, de mindenképpen jellemző a nyelvtanulás és általában a tanulás technikáinak megtanulása, a motiváló erejű, kiépülő jövőkép. A középiskolák pedig büszkék lehetnek arra, hogy tanítványaik a magyar nyelvű átlagnál fél jeggyel jobb idegen nyelvű érettségi vizsgaeredményt értek el a kötelező tárgyakból, s hogy az idegen nyelv emelt szintű érettségi vizsga esetében a tanulók 94,4 százalékának jeles volt az eredménye.

Ezen belül különösen szép volt 2005-ben annak a 3453 tanulónak az eredménye, akik százszázalékos teljesítményt nyújtottak (a kétnyelvű vizsgázók 78,4 százaléka). Nemcsak megtérül tehát a ráfordítás, de gyümölcsözik is azáltal, ahogy a nyelvtudó a munka világában hasznosítja tudását, ahogy saját környezetére hat. Ennyi év után már felnőttek a hajdani első évfolyamokra járók.

Bizton állítható, hogy saját családjukban majd továbbadják a nyelvtanulás szeretetét, annak igényét, hasznát. Nem kétséges, hogy a két tanítási nyelvű iskolákban tanulók és a húsz év alatt kibocsátott százezernyi tanuló is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar népesség nyelvtudásában oly sokáig negatívba hajló tendencia megfordulni látszik. Hogy vannak a hazai és külföldi felsőoktatási intézményekben idegen nyelven tanulók, hogy azok, akik az érettségi után elhelyezkedtek a munka világában, nyelvileg és szakmailag magabiztos szakemberként látják el feladataikat.

És hogy mit jelent valójában a két tanítási nyelvű oktatás, hogy mit tesznek az iskolák, hogy mi az eredményesség titka? Ezt sokan ma is elsősorban tanulóként tapasztalják. Az érdeklődőknek és a szakembereknek ajánljuk az Eötvös Kiadó gondozásában rövidesen megjelenő jubileumi tanulmánykötetet vagy a két tanítási nyelvű iskolai oktatás történetét feldolgozó, most készülő monográfiát. Addig pedig látogassanak el valamelyik iskolába a Kétnyelvű Iskoláért Egyesület honlapján látható, 2008 – a két tanítási nyelvű oktatás éve című jubileumi eseménynaptár kínálatát figyelembe véve.

VÁMOS ÁGNES