Interjú
– Miért szükséges már a gimnáziumban kutatásra nevelni a diákokat?

– A tizenéves életkor az egyéniség kifejlődésének az egyik legizgalmasabb korszaka. Ez az a kor, amikor a diák felfedezi, hogy az őt körülvevő emberek izgalmasak, és amikor először igazán ki mer lépni a család, az osztály és a szűk baráti társaság védett köreiből. Ekkor alakulnak ki az agyszerkezet távoli kapcsolatai, ekkor kezd a jellem végleg megszilárdulni.

Nem utolsósorban a párválasztás izgalmainak kezdete miatt is hihetetlen mértékű ismeretvágy és bizonyításvágy alakul ki, amely állandóan feszegeti a tizenévest körülvevő képzelt vagy valós korlátokat. A tizenévesek csodákra képesek. Ezeknek a csodáknak teret kell engedni. Ha a tudomány, a művészetek, a sportok, a mozgáskultúra, a másokat segítő közösség- és társadalomformálás irányába nyitjuk meg az energiákat levezető csapokat, a diák egyszerre éli át azt az ismeret-, ismerős- és egyéniségrobbanást, amely egy életre a kreatív, alkotó munka lelkes hívévé teszi.

Ha ez elmarad, könnyen megeshet, hogy a diák „csodálni való” ivászati, füvezési, verekedési és baleseti rekordokat állít fel. Ha a „kutdiákot” mindenre képes, egyenrangú partnernek tartjuk, ha vigyázunk arra, hogy mindig csak a befogadóképességének megfelelően adagoljuk számára a terhelést, és ha átmeneti kudarcai esetén bátorítjuk az újrakezdésre, a csodák nem maradnak el.

– Maga az iskolai oktatás nem képes arra, hogy csodákra ösztönözze a diákokat?

– De természetesen igen, csakhogy van néhány probléma. Az iskolák terhelik, sőt olykor túl is terhelik a diákokat, de nem a megfelelő módon. Az iskolában azt játsszuk el, hogy a feltett kérdésekre ismert a válasz, pedig ez nem így van. Az iskolai kérdés–válasz párok azt a látszatot keltik, hogy az ismeretek világa zárt és elsajátítható, pedig ez sem így van. Az ilyen szemlélet leszoktatja az embert a kreativitásról, a felfedezésről, a jobb diákokban hamar unalomhoz is vezet.

– Hogyan valósul meg a kutatás?

– A kutatás közben folyamatosan változó kérdésre a választ a tanár (mentor) és a diák együtt kutatja – ez a válasz előre leírtan sehol sem létezik. A kutatás nem behatárolt folyamat. Átmenetileg néha azt kell mondani, hogy „most vége van”, egy kutatási részfolyamat végére értünk.

Ez akkor történik meg, amikor a kutató úgy érzi, össze tudott állítani egy elmondható történetet az addig fellelt eredményeiből.

– Milyen eredményeket értek el a kezdetek óta?

– Ma már ötezer kutató diákunk van, akik közül kétezer végez egyéni kutatómunkát. A diákok jelentős része a határon túlról érkezik, egyharmaduk kis falvak lakója, és pontosan a felük lány. A diákokat 800 mentor és 800 középiskolai tanár segíti munkájában. Eddig öt európai országban (Csehország, Franciaország, Románia, Svédország és Szlovákia) adaptálták a „magyar példát”, és szó van arról, hogy a mozgalmunk EU-modell lesz.

– Önök csak a kiemelkedő tudású tanulókkal foglalkoznak?

– Nem, hanem mindenkivel. Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a kiváló képességek igen sokszor egészen máshogy jelentkeznek, mint ahogyan azt elvárná az ember. A másik ok, hogy a keveset elérő, később nem kutatóvá cseperedő „kutdiák” is olyan életre szóló élményt kap, amely a kutatások iránt nyitott, a kutatásokat szerető szülővé, polgárrá teszi. És ez legalább olyan fontos.

A harmadik ok az, hogy kiváló képességek csak egy piramis csúcsát képezhetik. E piramisnak „alja” nélkül csúcsa sem lesz. Így mi mindenkit várunk a soraink közé, aki elég érdeklődő, elég motivált. A kutatások iránt érdeklődő diák ellátogat a www.kutdiak.hu honlapra, és ott a „Jelentkezés a mozgalomba” című részen két kérdésre kell válaszolnia: „Miért szeretnék kutatni?” „Miért érzem magam jobbnak, mint egy átlagos középiskolás?” Ha megválaszolja e kérdéseket (figyelem! itt sincs „helyes” válasz, minden szívvel leírt válasz jó!), megkapja nyolcszáz mentor listáját, és témát kell választania. Itt a második szűrő. A témaválasztás ugyanis nehéz. Harmadik szűrő is van.

A diáknak magának kell megkeresnie a mentort. A kutatásokban eredményt elért diákok konferenciákon indulhatnak, dolgozatokat írhatnak, és általában kéthetente e-mailen kapnak tájékoztatást újabb és újabb lehetőségekről és programokról.

– Milyen visszajelzést kap a diák? Mit tekinthet sikernek?

– A kiválasztás alapja nálunk a szakmai mérce, a folyamatos munkával felmutatott szakmai teljesítmény. Ennek vannak alacsonyabb grádicsai, amikor a diák elkészít egy előadást vagy egy kisebb tudományos dolgozatot. Évente mintegy ötszáz ilyen diák akad, ez a teljes létszám 10 százaléka. A siker középső fokozata, amikor a diák az előadásával bejut az országos döntőbe, a TUDOK-ra, jól szerepel az esszépályázatunkon vagy a poszterversenyünkön. Ezt évente kétszázan érik el. A következő fokon az évente megrendezett káptalanfüredi kutatótáborba meghívott nyolcvan diák áll, akik az egész ország legjobb kutatói generációjukban.

Közülük is kiemelkedik az a tucatnyi diák, akinek már tizenéves korában olyan tudományos teljesítménye van, amelyre érett kutató is büszke lehet.

– Hogyan működnek együtt a pedagógusokkal? Támaszkodnak rájuk?

– A „kutdiákokat” nyolcszáz fantasztikus teljesítményű tanár kolléga segíti, akik előtt nem tudok elég mélyre hajolni tiszteletem és nagyrabecsülésem jeléül. Aki ilyen sanyargató anyagi helyzetben, ennyi adminisztratív terhelés mellett estéit, hétvégéit a legkiválóbb diákjaira áldozza, annak a méltatására semmilyen szó nem elég. Kutató tanáraink tavaly alakították meg a Kutató Tanárok Országos Szövetségét (www.kuttanar.hu), amelyben a diákokat segítő pedagógusok mellett önálló szakmai vagy szakmódszertani kutatásokat végző kollégák is helyet kaptak.

A szövetségnek jelenleg mintegy 150 tagja van. Izgalmas konferenciákat, módszertani megbeszéléseket szervezünk egymásnak. A szervezet nyitott, és örömmel várja az érdeklődő kollégák jelentkezését honlapunkon. Külön öröm számomra, hogy ez évben megalakult a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, amely e hazai és határon túli magyar szerveződéseket összefogja. Terveink szerint a www.tehetsegpont.hu honlapon az év végén már egy összefoglaló információcsomagot lehet majd olvasni számos gazdagító kezdeményezés munkájáról, az oda történő jelentkezés módjáról.

– Becslése szerint hányan lehetnek azok, akiket nem emelnek ki, és akik ezért elkallódnak?

– A kutató diák mozgalom 550 iskolában van jelen. Ez az összes középfokú iskola több mint 40 százaléka. Nyilvánvalóan van olyan diák, aki szeretne kutatni, de nem kerül bele abba az ötezerbe, aki valamilyen módon érintett a munkánkban. A jelenleginél kétszerte többre becsülöm a kutatásokkal valamiképp megmozgatható diákok felső létszámát. Nyilván ezt a számot a sokszorosára bővítik a más és más tulajdonságokat és készségeket megmozgató formák (mozgáskultúra, művészetek, tárgyi kreativitás, mesterségek, szociális kultúra stb., stb.) kibontásával nyerhető tehetségek körei.

A kutató diákok számának bővítése mellett nagyon fontos, hogy a most elindult kutató tanár mozgalom és az egykori kutató diákok mozgalma erőteljesen, szépen fejlődhessen. Erre minden reményünk adott. Az eddigi megméretési formák (előadások, esszépályázat, tudományos kommunikációs verseny) mellett idén bevezettük a kutató diák poszterversenyt és a tudományos fotók versenyét.

Tervezzük, hogy e formákat tovább bővítjük, és ezzel újabb és újabb diákokat szólítunk meg. Terveink között szerepel a Kutató Diák Klub elindítása. Anyagi lehetőségeink idén engedték meg először, hogy a hátrányos helyzetű, kiemelkedő kutató diákokat külön ösztöndíjjal segítsük. Idén nyílt arra is először lehetőség, hogy a gyakorlati életben hasznosítható alkotásokat kidolgozó kutató diákokat iparjogvédelmi, cégalapítási tanácsokkal is ellássuk, sőt az alapítvány kidolgozta annak elveit és rendszerét is, hogy milyen módon adhat támogatást – akár anyagi támogatást is – e cégek közül a valóban rátermetteknek a kezdeti nehéz lépésekben.

– Milyen forrásból biztosítják az alapítvány működését?

– Az alapítvány évi mintegy 30 millió forintos költségvetése három forrásból áll: nyerünk pályázatokon, kapunk támogatást külföldi szervezetektől (EU, NATO, UNESCO, FEBS, EMBO stb.) és – nagy örömünkre egyre nagyobb arányban magáncégektől is. De működésünk nem lenne elképzelhető a nélkül a több ezer ember nélkül, aki mentorként, középiskolai tanárként és diákként önzetlenül, ingyen, sőt saját anyagi lehetőségeinek feláldozásával segíti a tevékenységünket.

BEZDOM IVÁN