Szemle

Nyári kiállítási körkép

Megatárlatnak ígérkezik a Nemzeti Múzeum május 25-én nyíló Dzsingisz kán és öröksége című időszaki kiállítása is, amely a valahai mongol birodalom életébe nyújt betekintést, csakúgy, mint a debreceni MODEM – legújabb reprezentatív kiállítási intézményünk – augusztus 16. és november 16. között látogatható, Az igazi Da Vinci című tárlata, mely a firenzei Uffizi vándorkiállításaként egyenesen Tokióból érkezik a cívis városba, hogy aztán innen New Yorkba utazzon tovább.

Ha már a MODEM-nél tartunk, okvetlenül szót kell ejtenünk jelenlegi rendezvényeiről is: egy remek képzőművészeti tárlatról, mely a híres Antal– Lusztig-gyűjtemény válogatott darabjait vonultatja fel, köztük Aba-Novák, Ferenczy, Gulácsy és más klasszikusok, valamint néhány kortárs alkotó műveit. Ugyanitt látható a Párizsban élő Sándorfi István festőművész életmű-kiállítása, benne fantasztikus technikai színvonalú önarcképek és női portrék egész sorával.

Visszatérve Budapestre, minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kelteni az a bemutató is, amely az 1912-ben az Atlanti-óceán északi vizein elsüllyedt Titanic óriáshajóról búvárok által a felszínre hozott alkatrészeket és használati tárgyakat tárja a közönség elé szeptember 2-től a Millenáris Parkban.

A fentebb felsorolt kiállításokra több-kevesebb ideig még várni kell, látnivaló azonban bőven akad rajtuk kívül, illetve mellettük is. A Művészetek Palotájában működő kortárs művészeti múzeumunk, a LUMÚ (Ludwig Múzeum) állandó kiállításai mellett két közelmúltban megnyílt időszaki tárlattal várja a látogatókat.

Az egyik a világhírű magyar származású, de idehaza kevéssé ismert építész és formatervező, Breuer Marcell (1902–1981) munkásságának legjavát mutatja be; a látványos kiállítás anyagát – bútorok (főként székek, köztük az alkotásuk idején kuriózumnak számító csővázas ülőalkalmatosságok), építészeti tervrajzok és makettek, dokumentumok és a Breuer tervezte épületek külső megjelenítését és belső tereit ábrázoló fekete-fehér és színes fényképek – a német VITRA Design Museum kölcsönözte.

Sajnálatos, hogy a weimari Bauhausban W. Gropiusnál tanult mesternek egyetlen épülete sincs Magyarországon, konstruktivista jellegű építészeti alkotásainak legtöbbje az Egyesült Államokban található. A LUMÚ másik időszaki tárlata a német DZ Bank nemzetközileg is számottevő kortárs fotográfiai gyűjteményéből mutat be bőséges válogatást Párbeszédek és állásfoglalások címmel, helyet adva a fotóművészet valamennyi műfajának.

A nagynevű külföldi alkotók munkái mellett három magyar fotóművész – Németh Hajnal, Gerhes Gábor és Hajas Tibor – művei is helyet kaptak; képeik kellőképpen bizonyítják hazánk jelenlétét a hetvenes évek innovatív európai művészeti áramlataiban.
Fotókat láthatunk a Néprajzi Múzeum Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen című időszaki tárlatán is, mely az 1906-ban alapított Kováts-napfényműterem produktumait mutatja be.

A felvételeket szemlélve valóságos időutazásban van részünk, hiszen nem csupán a fényképezkedők öltözékei, a divatstílusok változtak korszakonként, hanem azok az alkalmak is, amelyeket a kuncsaftok fontosnak tartottak megörökíttetni. A székelyudvarhelyi műterem ma is eredeti rendeltetésének megfelelően működik, az alkalmazott fototechnikai eljárások azonban lényeges változáson mentek keresztül.

Mintegy húsz festő, grafikus és szobrászművész – az Altamira Egyesület tagjai – alkotásaiban gyönyörködhetünk a Bélyegmúzeumban (Budapest VII., Hársfa u. 47.). A kiállítás apropóját az adja, hogy a művészek többsége bélyegtervezéssel is foglalkozik, mégpedig a természettel kapcsolatos bélyegek tervezésével; képzőművészei munkásságuk is az élővilág egyedeinek ábrázolására koncentrál.

Bélyegeket láthatunk a Szépművészeti Múzeumban is, ezek azonban ritkán kerülnek a borítékokra: ún. parabélyegekről, művészbélyegekről van szó, amelyek külön műfajt – mail art – képviselnek a festészetben. Kevesen tudják, hogy a világ legteljesebb és legreprezentatívabb parabélyeg-gyűjteménye Magyarországon található, a Galántai György által létrehozott Artpool Művészetkutató Központ 1994 óta Művészbélyeg Múzeum néven működtetett archívumában.

A Petőfi Irodalmi Múzeum Nekünk ma Berlin a Párizsunk – Magyar írók Berlin-élménye 1900–1933 című kiállítása a XX. század első felében Berlinben hosszabb időt töltő magyar művészek, írók, költők élményeit dolgozza fel, azokat a hatásokat, inspirációkat, amelyeket az akkoriban metropolissá fejlődő német főváros gyakorolt munkásságukra.

De nemcsak a korabeli magyar irodalom sok kiválósága – Balázs Béla, Márai Sándor, Déry Tibor, Hatvany Lajos, Rejtő Jenő stb. – működött ekkortájt Berlinben, hanem számos magyar képzőművész, fotós, filmes és színházi szakember, újságíró és könyvkiadó is. Alkotásaik – festmények, grafikák, díszlet- és kosztümtervek, fényképek, filmek, kiadványok – bemutatásával, valamint a kor hangulatát idéző dokumentumok és rekvizitumok felvonultatásával hű képet kapunk az 1910-es, 20-as és 30-as évek Berlinjének túlfűtött mindennapjairól.

Az idén ünnepeljük gróf Batthyány Lajos, Magyarország első felelős miniszterelnöke születésének kétszázadik évfordulóját. Ebből az alkalomból két közgyűjteményünk is emlékkiállítást szentelt korszakalkotó személyének: a Budapesti Történeti Múzeum tárlata a császári katonatisztből, majd a birtokai felvirágoztatásán munkálkodó felvilágosult arisztokratából a reformkor kiemelkedő politikusává lett Batthyányt állítja elénk, akit 1848 márciusának eseményei az első felelős magyar minisztérium kormányfői székébe emeltek, s akinek e pozíciójában meghatározó szerepe volt a nemzeti haderő, a honvédsereg megszervezésében.

Ez utóbbi tevékenységének tárgyi emlékeit és dokumentumait a Hadtörténeti Múzeum mutatja be; míg a Történeti Múzeumban kiállított rekvizitumok Batthyány életének és pályájának alakulását követik nyomon, születésétől mártírhaláláig.

Végezetül okvetlenül említést érdemelnek az alapításának 50. évfordulóját ünneplő Magyar Nemzeti Galéria jubileumi tárlatai is. Az 1957-ben létrehozott intézmény mára a X. századtól egészen napjainkig terjedően a magyar képzőművészet legteljesebb gyűjteményévé vált. Feladatai igen sokrétűek: egyidejűleg kell kielégítenie a látványosság, a szakszerűség, a tudományos megalapozottság és a népszerűség iránti igényeket.

S hogy e komplex követelményrendszernek minden vonatkozásban megfelel, bizonyítják legújabb, egyidejűleg látogatható kiállításai, amelyek közül három házon belül, egy pedig házon kívül, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvánnyal (KogArt) közös rendezésben valósult meg; ez utóbbi A művészet arca – A művészek arca címmel klasszikus és kortárs festőink önarcképeit, illetve egymásról és kortársaikról festett portréit mutatja be.

Klasszikus és kortárs festők művei kerülnek egymás mellé A festmény ideje című tárlaton is, de más aspektusban: ez az összeállítás a hagyomány és a korszerűség folyamatosan alakuló viszonyát vizsgálja azonos témák korábbi és mai megfestési módjának összehasonlításával. Eme összehasonlításban a régieket olyan alkotók képviselik, mint például Szinyei Merse Pál, Mednyánszky László, Ferenczy Károly, Csontváry Kosztka Tivadar (de szerepelnek szép számmal a csapatban XX. századi művészek is), a maikat pedig néhány meghívott vendéggel megerősítve a Sensaria-csoport fiatal művészei.

Az összehasonlításból levonható következtetés: a hagyomány nem szűnik meg, de újraértelmeződik. Ami a másik két házon belüli időszaki tárlatot illeti, az egyik a Galéria falai között folyó restaurálási munka fázisait és eredményeit ismerteti, a másik Rózsa Miklós (1874–1945) neves művészeti író és mecénás, a legendás Képzőművészek Új Társasága (KUT) valahai igazgatója egyedülálló művészönarckép-gyűjteményét mutatja be, amelyre a hálás alkotók ajándékaiként tett szert.

TASNÁDI ANDRÁS