Szemle
Leonardo da Vinci a csodálatos reneszánsz sokoldalú zsenije volt. A köztudatban főként kiemelkedő művészként él, emellett kora egyik legnagyobb természettudományos gondolkodója és kutatója is volt, s szintúgy joggal tekinthetjük az első modern mérnöknek.
ő volt például az első, aki tudományosan közelítette meg a repülés problémáját. Vázlatai mintegy 150 eszközt, gépezetet, részelemet írnak le, köztük ejtőernyőt, valamint a helikopter első gondolatát jelentő csavart. A Leonardo da Vinci válogatott írásai című kis kötet apró mozaikként tükrözi tudásának s talán még inkább az érdeklődésének hatalmas és sokágú világát.
E miniatűr kincsestár az irodalmi műfajokkal együtt 38 témakörben ad ízelítőt az életművéből. Hogyan gondolkozott Leonardo? Az alábbi néhány idézet talán érzékelteti gondolkodásának irányát.
„Először is tapasztalatra teszek szert (…) szándékom először a tapasztalatot felhozni, és csak azután megmutatni az okot, amely miatt az adott tapasztalatnak az adott módon kell végbemennie. Ez az igazi szabálya annak, ahogyan a természeti jelenségek kutatóinak el kell járniuk. A tapasztalat nem, csak a mi ítéleteink lehetnek tévesek.”
„Fiatalon tegyél szert olyasmire, ami kárpótol majd az öregségedért. S ha úgy gondolod, hogy az öregség bölcsességgel táplálkozik, akkor már fiatal korodban munkálkodj azon, hogy öregségedben ne legyél híján e tápláléknak.”
„A butaság megóv a szégyentől, csakúgy, mint az arcátlanság a szegénységtől.”
„Aki a rosszaságot nem bünteti, az rosszaságra buzdít.”
„Aki tekintélyre hivatkozva vitatkozik, az nem az eszét, inkább az emlékezetét használja.”
A kötetben olvashatók egy része inkább csak gondolati vázlat, töredék. Olykor közhelynek hatnak, olykor nem igazán értjük, mit is akart vele mondani. Ezek inkább csak színezői a Leonardo gondolkodását bemutató körképnek. Bizonyos írások a kötetben nem szereplő ábrákra hivatkoznak, ilyenkor csak némi szellemi erőfeszítéssel követhetjük a mondandóját. (Typotex)
OSMAN PÉTER
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.