Oktatási hírmagazin 68. évfolyam, 41. szám, 2012-12-14
2013. május 23., csütörtök - Dezső.
Tudósítás

Tanévnyitás Budapesten

Az elmúlt két évben 4 milliárd forintot költött a főváros iskolafejlesztésre, ami rekord összegnek számít a rendszerváltozás óta – mondta Demszky Gábor főpolgármester a San Marco utcai gyógypedagógiai intézetben tartott ünnepélyes tanévnyitón.
A speciális intézmény, amely óvoda, általános iskola, készségfejlesztő speciális szakiskola, valamint gyógypedagógiai módszertani intézmény, diák- és gyermekotthon is egyben, új korszerű épületet kapott. Budapest idei legnagyobb beruházása 2 milliárd forintba került. A főpolgármester kijelentette: ahhoz, hogy a fogyatékkal élők teljes életet élhessenek, a képességek és a készségek megfelelő kifejlesztésére van szükség, és ehhez nélkülözhetetlenek az ezt szolgáló oktatási intézmények. Azt is hangsúlyozta: ahol lehetséges, a fogyatékkal élők integrált oktatását kell biztosítani.

Burján Lászlóné, az iskola igazgatója kiemelte, hogy az egész magyar gyógypedagógia számára ünnep, ha egy XXI. századi intézményt vehet birtokba. Hozzátette: 3–24 éves korig foglalkoznak a fogyatékkal élőkkel, és fő céljuk, hogy megtanítsák őket az önálló életvezetésre. Jelenleg 175 tanulójuk van.

Horváth Csaba főpolgármester-helyettes kijelentette: most már elmondható, hogy a szakiskolai rendszer átalakítása zökkenőmentes volt.

A főváros a szeptemberi iskolakezdésre hét középfokú iskolát újított fel: a Belvárosi TISZK-et, a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskolát, a Modell Divatiskolát, a Fazekas Mihály Gyakorlógimnáziumot, a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskolát, a Táncsics Mihály Kollégiumot és az Észak Pesti TISZK-et. 2001 óta 10,7 milliárd forintot fordítottak iskolák felújítására, ennek felét, 5,5 milliárdot a fővárosi önkormányzat teremtette elő, a fennmaradó összeget EIB-hitelből fedezték.

–st–
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.
  2008-09-19, 28. szám

Aktuális lapszám


Keresés


koznev
hirdetés



A hónap kérdése

Mi a véleménye a közoktatási törvény új koncepciójában megfogalmazott elképzelésekről?




MUNKAJOGI KÉRDÉSEKBEN
keddenként 17-től 19 óráig
várjuk kérdéseiket a
06-1-318-4304-es telefonszámon!

Munkajogi kérdések

Fizetés nélküli szabadságra járó szabadság számítása, megváltása
Munkajogi kérdések
A levélíró pedagógus 2009-ben született gyermekével fizetés nélküli szabadságát tölti. Írásban jelezte a munkáltató felé, hogy a GYES-re való jogosultsága 2012. november 5. napján szűnik meg, amelyet követően ismét szeretne munkába állni.

Munkajogi kérdésekben minden kedden 17-től 19 óráig várjuk kérdéseiket a 06/1/318/4304-as számon.

Kérjük, hogy jogi tanácsot kérő leveleikhez megcímzett, felbélyegzett borítékot mellékeljenek.


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetilapja, elődje a Néptanítók Lapja, 1868–1945
Alapította: EÖTVÖS JÓZSEF
A szerkesztőség címe:
1117 Budapest,
Móricz Zsigmond körtér 16. III. 3.
Levélcím: 1518 Budapest, Pf. 95.
Telefon: 318-4787 (közvetlen)
Telefax: 318-7782
Hirdetés: 318-4304
h.kozneveles@gmail.com
Készítette és fejleszti: