Tudósítás
A lila köd felszállása az Eötvös Loránd Tudományegyetem kémiai intézetének 83-as előadójában történt Jalsovszky István vegyészprofesszor kincseskamrájában, amikor a kalcium-karbidot valamiféle oxidáló szerekkel elegyítette. A tizenévesekből, egyetemistákból és felnőtt érdeklődőkből álló közönség felhördült a pompázatos jelenség láttán. Éppúgy, mint amikor vizet cseppfolyós nitrogénnel melegített és elárasztotta fehér köddel az első sorokat. David Copperfieldet, a híres mágust figyeli úgy a közönsége, ahogy a professzort a zsúfolásig telt nézőtér vendégei.
A közel egyórás „produkció” alatt végig pöfékeltek asztalán a folyadékokkal (és valamiféle szilárd anyaggal) töltött mérőhengerei. A kísérletekből az is kiderült, hogy a nitroglicerin nem csak háborús anyag, Nobel felfedezései segítették például a bányászatot. A laikusokat is elbűvölő tudományos előadás a Kutatók éjszakája rendezvény része volt szeptember 26-án.
A fesztivál jellegű eseménysorozat megrendezését az Európai Bizottság támogatja, nálunk immár harmadik alkalommal rendezték meg 15 városban, ahol több mint 300 program várta az érdeklődőket. A rendezvény elsődleges célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10–18 éves korosztály körében, de szívesen várnak mindenkit 0–100 között, akiknek rengeteg lehetőséget kínálnak a tudomány színes, játékos és titokzatos csodáinak felfedezésére.
Idén is ki lehetett próbálni a repülésszimulátort és a szélcsatornát, lehetett robotokkal focizni, intelligens kísérletek kapcsán megismerkedni a fizika és a kémia világával, tanulmányozni a csillagokat, az állatok viselkedését, szaglás, hallás, ízlelés vagy tapintás útján felismerni gyümölcsöket, gyógynövényeket. Még egy pici vulkán is működésbe lépett egy kis előadóteremben, ahol Harangi Szabolcs geológus a tűzhányók különböző működéseit reprodukálta a jelenlévőknek, akik között még óvodáskorú is akadt.
Ezen a napon és éjszakán bárki együtt játszhatott, sportolhatott, főzhetett, nevethetett, énekelhetett vagy zenélhetett a kutatókkal, miközben bekukkantást nyert a tudomány misztikus és titokzatos világába.
–st–
A honlapunkon megjelenő anyagok, cikkek, dokumentumok, képek, rajzok, ábrák, grafikonok, stb. a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyv alapján szerzői jogi védelem alatt állnak, és azok bármely, engedély nélküli felhasználása tilos.